Facebook Youtube Linkedin

A MOL-csoport 2007-ben indította útjára a Growww friss diplomás programot, hogy stratégiai céljai megvalósításához képzett, angolul jól beszélő, tehetséges, szakmájunk iránt elhivatott és a társaságunk iránt elkötelezett kollégákkal erősítse tovább csapatát.

A felvett pályázókkal egy évre szóló munkaszerződést kötünk, melynek végén munkatársi/szakértői pozíciót és határozatlan idejű munkaszerződést kínálunk fel a rátermettségüket bizonyító fiataloknak.

2007 óta több mint 1750 friss diplomás csatlakozott a MOL-csoporthoz, legtöbben még ma is itt dolgoznak (Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Olaszországban, Romániában, Pakisztánban, Csehországban, Lengyelországban és Irakban). Közülük néhányan már vezetői feladatokat látnak el.

Magyarországon a MOL Magyarország és leányvállalatai, valamint a budapesti Headquater által meghirdetett pozíciókra lehet jelentkezni a Growww programba.

Budapesten működik a MOL-csoport 600 fős központja, amely a közel 27 000 főt foglalkoztató csoport nemzetközi irányító szerve. E központ irányít minden csoportszintű működést és a fő stratégiai döntésekre összpontosít.

Ezzel párhuzamosan szintén Budapesten működik a MOL Magyarország központja is, amely a csoporton belül a magyarországi a romániai, a szlovéniai és a szerbiai működéséért felelős.

 

A MOL Group által hirdetett Growww-s pozíciókra a MOL Group LinkedIN oldalán lehet jelentkezni.

E-mailben jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.

Miért érdemes akár több pozíciót is megpályáznod?

Mert a Growww program keretében:

  • jól képzett mentor szakmai támogatásával szerezhetsz gyakorlati tapasztalatot,
  • beilleszkedésed buddy segíti,
  • neves és nagy tudású kollégáktól tanulhatsz,
  • szakmai kihívást jelentő feladatokban bizonyíthatsz,
  • kipróbálhatod magad nemzetközi környezetben,
  • átlag feletti juttatásokat biztosítunk.


Mikor jelentkezhetsz?

A Growww 2016 pozícióira 2016. április 8-áig várjuk a jelentkezéseket.

További információkért kövessétek a Growww program LinkedIn oldalát és a Growww Facebook oldalát!

A Growww programban szakmai és személyes fejlesztést is nyújtunk a résztvevők Számára.

  • Business Education Program: a Growww program szakmai fejlesztését képezik a vállalat-csoportól, stratégiáról és az egyes divíziók működéséről szóló előadások, szemináriumok. Célunk, hogy a résztvevők teljes körű képet kapjanak a MOL Groupról, MOL Flagshipről és a MOL leányvállalatokról egyaránt.
  • Site visitek: az elméleti tudás mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a Growww-sok közelről megismerkedjenek az üzleti területekkel, ezért üzemlátogatásokat szervezünk többek között Algyőre vagy Százhalombattán a Dunai Finomítóba.
  • Csoportos projekt munka: mindazt, amit a friss diplomások nálunk megtapasztalnak, végül egy mini-projektmunka során releváns üzleti problémák megoldásán keresztül dolgozhatják fel.
  • Mentoring: a teljes program során belső mentor segíti a szakmai és személyes fejlődést.
  • Buddy rendszer: a buddy-k segítik a beilleszkedést és támogatják a szervezeten belüli eligazodást az első időszakban.
  • Készségfejlesztő tréningek: a szakmai készségek fejlesztése mellett évente több alkalommal szervezünk személyes készség fejlesztő tréningeket is a Growww-sok számára például önismeret és prezentációs technika témakörben.

 

A Growww program egy jó lehetőség arra, hogy a Growww-sok átlássák a komplex szervezetek működését, és az 1 éves program alatt fejlődjenek mind szakmai, mind személyes készségeikben.

Growww-s friss diplomások első lépései, tapasztalatai vállalatunknál

Széles Dániel (Growww 2013, Funkcionális divízió)

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a program során?
Mivel a program lehetőséget nyújt a MOL működésének átfogó megismerésére, áttekintésére, nemcsak a saját szakterületemen belül tudok elmélyülni. A különböző üzemlátogatások, szakmai előadások során megismerhettem például a kőolaj és földgáz kutatásának lépéseit, a termelés folyamatát
Mi tetszett a programban? Fiatalos, lendületes közeget teremt, de legfőképpen interaktív: a tudásátadás nem a hagyományos módon történik, az előadók közvetlenek és nyitottak.
Miért szeretsz a MOL-nál dolgozni? Elég nemzetközi ahhoz, hogy az országhatárokat átlépve külföldre is kitekintsünk: együttműködhessünk és tapasztalatot cserélhessünk nemcsak a közvetlen szomszédainkkal, hanem akár közel-keleti országokban dolgozókkal is. Közben mégis elég „családias” ahhoz, hogy könnyen kapcsolatot teremtsünk más területek képviselőivel.

Baricza Miklós (Growww 2011, Downstream)

Mikor csatlakoztál a GROWWW programhoz és miért?
2011 augusztusában kezdtem GROWWW-s pályakezdőként, a sikeres állásinterjúkat követően. Azért jelentkeztem a programba, mert 2010 nyarán (az akkori) Központi Fuvarszervezésen tölthettem a szakmai gyakorlatomat és rövid itt töltött idő és tapasztalás után is láttam a remek tanulási és fejlődési lehetőséget, melyet ez a lehetőség magában rejtett. Pályakezdőként sokat jelentett, hogy volt némi ismeretem a folyamatokról.
Mi tetszett a programban? Leginkább a projektmunka tetszett, melynek során a Business Education keretein belül egy adott szakterülethez kapcsolódó aktuális témát kellett feldolgoznunk kisebb csoportokban. Így projektünkben: „Develop strategy for entering franchised and indepedent workshops with MOL lubricants”, a MOL LUB Kft. működését és a kenőanyagpiacot ismerhettük meg jobban.
Miért szeretsz a MOL-nál dolgozni? Mert rengeteg értékes emberrel dolgozhatok együtt és minden nap tudok újat tanulni.

Marton Zsuzsanna (Growww 2013, Downstream)

Mikor csatlakoztál a GROWWW programhoz és miért?
2013 őszén csatlakoztam a GROWWW programhoz. A várakozásaim már az első pillanattól kezdve beigazolódtak. A több éves múltra visszatekintő program már az egyetemi éveim alatt felkeltette érdeklődésemet, mivel úgy gondoltam, hogy Magyarország egyik vezető nagyvállalata olyan kiváló belépőt biztosít frissdiplomások számára, mellyel megalapozhatom karrierem.
Mi tetszett a programban? A GROWWW programban megrendezésre kerülő rendezvények, oktatások, üzemlátogatások színvonalában a MOL-ban dolgozó kollégák szakértelme és a cég professzionalizmusa köszön vissza, amit a program is ígért. Kiemelném még a „mentoring” szerepét az egy éves program során, melynek köszönhetően szakmai támogatást kapunk a vezető beosztású kollégáktól. Továbbá hangsúlyoznám a programban résztvevő kollégákkal kialakult szoros összetartást és kapcsolatot, ami szintén hasznos tapasztalatokkal gazdagítja a programban eltöltött időt.
Kiknek ajánlanád? Olyan frissdiplomásoknak ajánlom, akik nem csak egy szimpla munkahelyet keresnek, hanem konkrét céljaik vannak, és mondhatom, a célok megvalósításához a MOL minden körülményt megteremt. Az iparági sajátosságokból adódóan a megfelelő érdeklődéssel rendelkező, illetve kihívásra vágyó pályakezdők számára a MOL kitűnő munkahely, mely folyamatos tanulásra és fejlődésre ösztönöz.
Miért szeretsz a MOL-nál dolgozni? A MOL-nál minden nap izgalmas feladatoknak nézek elébe. Egy kijelölt fejlődési pályán haladok, és folyamatos visszacsatolást kapok a munkámról kollégáimtól és a vezetőktől. A szakmai érvek mellett a MOL által biztosított munkakörülmények és a helyben elérhető szolgáltatások (pl. étterem, posta) mind hozzájárulnak ahhoz az élményhez, ami miatt szívesen indulok az irodába reggelente.

Pusztai Tamás (Growww 2013, Downstream)

Mikor csatlakoztál a GROWWW programhoz és miért? A 2013-as, szeptemberi induláskor csatlakoztam a programhoz. 2010-ben, már szakmai gyakorlatos diákként elköteleztem magam a cég mellett.
Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a program során?
Még csak a program elején tartok, de már rengeteg új tapasztalatot és jó munkakapcsolatokat szereztem. Megismerhettem, milyen egy jól szervezett, szakértő csapatban dolgozni, maximális vezetői támogatás mellett, az érdeklődésemnek teret engedve. Feletteseim teljes bizalma mellett egyéb vezetői feladatokban is segíthettem, ezzel szélesítve ismereteimet, melyek a későbbi munkám során nagyon hasznosak lesznek. A program 9 hónapja az újdonságokról, kérdésekről, ötletekről szól, egy bemelegítő futás a mély víz előtt :).
Mi tetszett a programban? A nemzetközisége és az előttem álló lehetőségek. A program nyitó rendezvényén, az onboarding napon a többi leányvállalatból érkező kollégák személyében, olyan különleges emberekkel találkoztam, akikkel a programon kívül valószínűleg soha sem kerülhettem volna kapcsolatba. A folyamatos továbbképzések, üzemlátogatások alkalmával az olajipari ismereteimet bővíthettem, gyakorlatban megtapasztalhattam.
Kiknek ajánlanád? Kivétel nélkül mindenkinek. Olajipari vállalat lévén első sorban a frissen végzett mérnököknek ajánlom, de meglepően változatosak a karrierlehetőségek, pénzügy, marketing, jog, mind-mind várja a lendületes pályakezdőket.
Jelenlegi és ex-Growww-s társaim között szinte minden szakma képviselteti magát. Amivel biztosan könnyen beilleszkedsz, az a kreativitás, az elhivatottság és a jó humor:) Akit már egyszer is megcsapott a kőolaj illata, egy életre magához ragadja.
Miért szeretsz a MOL-nál dolgozni? A sokszínűség, átjárhatóság és a nemzetköziség miatt. Nincs két ugyanolyan nap, két ugyanolyan kávészünet, minden megújul. A terjedelmes cégstruktúra lehetővé teszi az osztályok és országok közötti átjárást.

Somfalvi Alíz (Growww 2011, Downstream)

Mikor csatlakoztál a GROWWW programhoz és miért?
Milyen pozíció(ka)t töltöttél be a GROWWW ideje alatt, miket csináltál pontosan? A GROWWW programhoz 2011 júliusában csatlakoztam, mint frissdiplomás. Nagyon örültem, hogy a MOL is kínál lehetőséget azoknak a diplomásoknak, akiknek nincs vagy kevés tapasztalata van a munkaerőpiacon. Már a program meghirdetésekor beleástam magam az állásajánlatok, tájékoztatók sokaságába és kiválasztottam azt az egy pozíciót, amit végül megpályáztam, s amelyet a megmérettetések után be is tölthettem. Így lettem az Értékesítésen belül a Kártyamenedzsment területén pályakezdő munkatárs az első, GROWWW-s évemben. Számomra már frissdiplomásként is nagyon fontos volt, hogy aktívan részt vehessek a változásokban, megvalósíthassam az ötleteimet, arra viszont nem számítottam, hogy már a GROWWW harmadik hónapjában akkora bizalmat kapok, hogy egy nemzetközi projektet vezethessek. Az első egy évben főként ez a projekt töltötte ki a napjaimat, amellett, hogy a Kártyamenedzsmentet egyre jobban megismertem és egyre több ötletemet valósíthattam meg ezen a területen.
Miért szeretsz a MOL-nál dolgozni? Hol is kezdjem? Szerintem a MOL-nál azért különleges élmény dolgozni, mert egy specifikus iparággal ismerkedhet meg az ember, ahol ráadásul a teljes értékláncra rálátás nyílik. E hatalmas rendszert egy komplex szervezet képezi le, amelyben számtalan gondolkodású kollégával dolgozunk, működünk együtt. A sokszínűség nemcsak a különböző szakterületekben, hanem az eltérő preferenciákban is megnyilvánul.
Nem utolsósorban pedig számomra nagyon fontos, hogy megbecsüljék a munkámat, hogy minden nap újra és újra lelkesen vágjunk bele a csapattal a feladatokba és ez évek múlva is így maradjon. Én úgy látom, hogy az odaadó és kitartó munka a MOL-ban értéket jelent, amit többféleképpen is kifejeznek a vezetőink.

Kovács Blanka (Upstream Beszerzés)

Az elsők között jelentkeztem 2010-ben a MOL honlapján megjelent Growww felhívásra, hogy véletlenül se maradjak le. Az első megmérettetés a készségfelmérő teszt megírása volt, a második fordulóban személyes interjún vettem részt. A kiválasztás következő lépése az Assessment Center volt, amitől először tartottam, de végül csak pozitív érzésekről és tapasztalatokról számolhatok be. Rengeteget tanultam belőle. Aztán ismét egy interjú következett, majd megkaptam a várva várt értesítést: friss diplomás beszerzőként számít rám a MOL.
A Growww program keretében előadásokon, üzemlátogatásokon vehetünk részt, megismerkedünk a különböző területen dolgozó kollégákkal. Sőt nekünk is kell előadást tartani.
Hogy milyen itt dolgozni? Nehéz röviden összefoglalni, hiszen minden nap más, mindig jönnek újabb és újabb feladatok. Először megismertem a szervezet működését és a szabályzatokat, aztán kollégáim segítségével tenderekben, versenyeztetési eljárásokban vettem részt, ma pedig már egyedül is végig tudom vinni a folyamatot. Megtanultam, hogy nem szabad megijedni a kihívásoktól: egy kis utánajárással, alapossággal, együtt gondolkodással megoldást lehet találni bármilyen problémára!

Dani Zoltán Reservoir mérnök

2006-ban kezdtem pályafutásom a MOL-csoportban, az FGSZ Földgázszállító Zrt.-nél. Közben a kutatás-termelés felé fordult a figyelmem, hat hónapot tölthettem fúrási berendezésnél fizikai állományban. Belekezdtem egy új diploma megszerzésébe, így a 2010-es Growww Programba már nemcsak geológus mérnökként, hanem frissen végzett olajmérnökként is jelentkeztem.
Megtaláltam a helyem a MOL-ban: a Tároló és technológiai tervezés szervezetben kezdtem – most már kijelenthetem – új életet. Az első egy évemet terepen töltöttem, vagy aktív fúrásoknál, vagy már lefúrt kutak át- és kiképzésénél, ahol megpróbáltam a szakma fortélyait elsajátítani. 7+7 napos munkarendben tizenkét órát dolgoztam hét napig, amit hét pihenőnap követett. Előfordult azonban az is, hogy érdeklődésből kimentem azokra a munkafolyamatokra a pihenőnapomon, amikkel még nem találkoztam. Volt részem -27˚C-os hidegben, és +40˚C-ban, a tűző napon is dolgozni… Joggal tűnhetnek ezek a körülmények megterhelőnek, de meggyőződésem: először fizikai állományban kell helytállnia a fúrós szakmát választónak, hogy később meg tudja becsülni azok munkáját, akiket majd irányít, vagy akik számára megtervezi a munkálatokat.
A Growww programot úgy állították össze, hogy minél jobban megismerjük egymás munkaterületét, ezzel is segítve a beilleszkedésünket. Mindenki nyitott volt a friss diplomások kérdéseire, engem azzal a mottóval engedtek utamra, hogy nincs buta kérdés, de az az ember buta marad, aki nem kérdez!