Beköltözik a belvárosba is a Fresh Corner

  • A MOL kiemelt töltőállomásain üzemelő 120 Fresh Corner után megnyílt Budapesten a MOL első önálló Fresh Corner kávézója.
  • A kávékultúra rohamos terjedéséből eddig is kivette részét a MOL, hiszen a Fresh Cornerekben napi 28 ezer csészényit értékesített, mielőtt megnyitotta volna első dedikált kávézóját.
  • A 2015-ben elindított Fresh Corner koncepció nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Fogyasztói Szolgáltatások szegmens történetének legjobb eredményét érte el: az üzletág 192 millió dollárral (50,2 milliárd forint) zárta a félévet.

Budapest, 2018. szeptember 28. – Már nemcsak a töltőállomásokon lehet élvezni a Fresh Corner minőséget: önálló kávézót nyitott Budapesten a MOL. A Károly körút 11. szám alatt található Fresh Corner kávézó prémium kávét kínál a vásárlóknak, akiknek a kávé világnapja apropóján készített felmérés[1] szerint továbbra is a minőség a legfontosabb szempont, ha a feketéjükről van szó.

A kávé világnapja alkalmából idén is elkészítette a kávézási szokásokra vonatkozó online felmérését a MOL. A cég megbízásából 2018 szeptemberében készült kutatás szerint a válaszadók több mint fele (60%) naponta 2-3 alkalommal kávézik. A felmérésből az is kiderült, hogy a többség a kávé finom íze, illata és aromája miatt vált rendszeres fogyasztóvá. A válaszok alapján a vásárlók számára a kávé kiválasztásakor továbbra is annak minősége az elsődleges szempont (30%), ezt követi az ár-érték arány (17%), illetve a kényelmi szempontok (13%). Ha kávé, akkor jellemzően eszpresszó: a válaszadók 40 százaléka preferálja a rövid kávét, de körülbelül minden ötödik vásárló cappucinot vagy latte macchiatot rendel.

A MOL 2030-ig szóló üzleti stratégiája alapján kiemelt hangsúlyt fektet a fogyasztói szolgáltatások fejlesztésére. Az első önálló Fresh Corner kávézó megnyitása, valamint a Fresh Corner Food Truck és a kávét árusító tuk-tuk járművek újabb fontos mérföldkövet jelentenek e stratégia megvalósításában, hiszen még szélesebb közönséghez juthatnak el a MOL kiskereskedelmi szolgáltatásai. A Budapest belvárosában megnyitott üzletben, valamint a mozgó járművekben a Fresh Corner töltőállomásokon megszokott prémium minőségű kínálattal várják a fogyasztókat.

Ratatics Péter a MOL-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója: „A Fresh Corner kávézó megnyitásával kiléptünk a töltőállomások adta keretek közül, új távlatok nyílnak meg. A kávézónknak köszönhetően még szélesebb közönségnek kínálunk prémium minőségű kávét, szendvicset, péksüteményt. A régióban már 555 Fresh Corner egységünk van, de nem vagyunk klasszikus értelemben vett nemzetközi lánc: minden országban a helyi igényre szabott termékkínálattal várjuk vásárlóinkat. Innovatív fogyasztói szolgáltatásainkkal kényelmes, könnyen elérhető és prémium megoldásokat kínálunk ügyfeleinknek.”

A 2015-ben elindított Fresh Corner koncepció alapján a MOL töltőállomásain már nemcsak üzemanyagot, de magas minőségű kávét, friss szendvicseket és péksüteményeket is kínál az úton lévőknek. A koncepció népszerűségét jól mutatja, hogy a 120 magyarországi Fresh Corner töltőállomáson naponta több mint 28 ezer csésze kávét értékesít a MOL.

A nem üzemanyag termékek növekvő értékesítése és árrése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Fogyasztói Szolgáltatások üzletág történetének legjobb eredményével, 192 millió dollárral (50,2 milliárd forint) zárta az idei első félévet.

A MOL Magyarországról

A MOL Magyarország a MOL-csoport tagja, hazánk és a régió gazdaságának meghatározó szereplője, tevékenysége az ellátási lánc összes elemére kiterjed. A vállalat és jogelődje közel 80 éve végez szénhidrogén-kutatást és -kitermelést Magyarországon. Százhalombattai finomítója évente 1,2 millió tonna benzint és 3,5 millió tonna gázolajat gyárt. Közel 500 MOL benzinkút üzemel az országban. A MOL Magyarország jelen van a műanyag-feldolgozó iparágban is. A tiszaújvárosi MOL Petrolkémia több mint négy évtizede állít elő versenyképes minőségű alapanyagokat és vezető helyet foglal el a régió petrolkémiai iparában. A MOL-csoporton belül a MOL Magyarország felelős a csoport romániai, szlovéniai és szerbiai működéséért is.

Sajtókapcsolat:
MOL Magyarország Kommunikáció
@: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

[1]A MOL Magyarország nem reprezentatív felmérése, melyet a Facebook.com közösségi oldal felhasználói körében végzett.

×
Your browser is out of date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×