Jó ügyért öltöznek a Limók: a mellrák elleni küzdelemre való figyelemfelhívásra buzdítanak októberben a közösségi autók

Budapest, 2020. október 7. – Három, a Pinktober hagyományos színét viselő Smart gépkocsi lesz a MOL Limo nagykövete az emlőrák elleni tudatos küzdelem hónapjában, amely lassan két évtizedes hagyományokra tekint vissza.

Ha október, akkor érzékenyítés, figyelemfelkeltés és korai felismerés – mindez a rettegett betegség, a mellrák elleni tudatos küzdelem részeként, amelynek 1985 óta szentelik világszerte az év tizedik hónapját. Az Egyesült Államokból indult mozgalom jelképéről, a rózsaszín szalagról Pinktober néven vált ismertté, és olyan elkötelezett támogatói vannak, mint az amerikai fociliga, a játékosait és pályáit októberben rendre rózsaszínbe öltöztető NFL, vagy az ősz második hónapját szintén rózsaszínnel ünneplő Hard Rock Café.

A Pinktobert 2002 óta nálunk is kiemelt figyelem övezi az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen jóvoltából: a Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet által életre hívott, 2006-tól közhasznú egyesületként működő kezdeményezést rákellenes civil- és orvosszakmai szervezetek, illetve magánszemélyek alapították, kormányzati, nagyvállalati, valamint egészségügyi intézmények támogatják.

Az összefogás 2020-as kampányába a MOL Limo is beszáll: a közösségi autómegosztó budapesti flottájából három Smartot öltöztet be az emlőrák elleni mozgalom hagyományos rózsaszínébe. „Az alapból is feltűnő autóink még inkább szemet szúrnak az új designnal, így bízom benne, hogy a mellrák elleni küzdelemre való figyelemfelhívásban betöltött fontosságát hirdető, életmentő üzenet rengeteg nőhöz eljut majd” – mondta Czikora Tamás, a MOL mobilitási vezetője.

Októberben emellett minden autóban ott lesznek az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen prevenciós célzatú, figyelemfelkeltő anyagai is. A MOL ezzel is támogatja az egyesületet fő célja elérésében, hogy Magyarországon minél többet tudjanak a nők az emlőrákról, a korai felismerés fontosságáról, életkor és rizikófaktorok szerinti módjáról, valamint minél fogékonyabbak legyenek a szűrésekre, hogy ezzel is csökkenjen a mellrák miatti halálozások száma.

×
{{-- content goes here from dom --}}
A Weboldalon használt sütik beállítása

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik

Ezzel a beállítással NEM engedélyezed:

  • Érdeklődési körödnek megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi média)
  • A MOL Nyrt. weboldalain mért oldal-használat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessünk meg a megadott elérhetőségeiden (amennyiben megadtál ilyen elérhetőséget pl. regisztráció során)

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik
  • Statisztikai célú webanalitikai mérések

Süti tájékoztató

Your browser is out of date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×