Megújul a MOL és a Miskolci Egyetem együttműködése

A Miskolci Egyetem és a MOL 5 évre szóló stratégiai keretmegállapodást írt alá, amely új, mindkét fél számára előnyös elemekkel bővíti a már meglévő együttműködést. A megállapodás kiterjed a kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I), a hulladékgazdálkodás, az oktatás, a szakemberképzés, a továbbképzés, valamint az utánpótlás területeire.

A kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) keretein belül kiemelt cél az ipari-egyetemi tudástranszfer létrehozása. A partnerek versenyképességük növelése érdekében összehangolják az ipari igényeket és az egyetem által nyújtott lehetőségeket, megosztják a rendelkezésre álló infrastruktúrákat, ezáltal elősegítik az innovatív megoldások ipari hasznosíthatóságát. Az egyetem és a MOL szakemberei a munkába bevonják az egyetemen működő Korszerű Anyagok és Intelligens Technológiák Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot (FIEK). Az innovatív kutatási területek között szerepel többek közt a geotermikus energiában rejlő lehetőségek kiaknázása vagy a hidrogén mint lehetséges új energiahordozó vizsgálata, a szén-dioxid-leválasztás -hasznosítás és -tárolás rendszerének kidolgozása, valamint a körforgásos gazdaság technológiáinak kutatása, fejlesztése, különös tekintettel a hulladékfeldolgozási technológiák kidolgozására.

Az oktatás, szakemberképzés, továbbképzés területén kötött megállapodás a középiskolai utánpótlás mellett elsősorban a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán működő MOL Petrolkémia Tanszék, illetve az egyetem Műszaki Földtudományi Karán működő MOL Intézeti Tanszék további együttműködési lehetőségeire koncentrál. Foglalkozik az egyetemi duális és kooperatív képzési lehetőségekkel, a már meglévő képzések továbbfejlesztésével és az üzleti igényekre reflektáló új képzések indításával is.

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora kiemelte: „A Miskolci Egyetem tudatosan építi kapcsolatait a MOL-lal, mint kiemelt stratégiai partnerével. Jelen együttműködés célja, túllépve a MOL által támogatott tanszékek közös működtetésén, a kölcsönös előnyökön alapuló, stratégiai szintű hosszú távú együttműködés kereteinek megteremtése, amely a K+F+I és az oktatás területén közös projekteket, közös programokat eredményezve, további együttműködéseket megfogalmazva, szemléletformáló módon járul hozzá az innovatív Egyetem működésének fejlesztéséhez.”

„A nagyvállalatoknak feladata, és egyben felelőssége is, hogy a rendelkezésre álló eszközeikkel segítsék az egyetemeket és ezzel együtt támogassák a jövő szakembereit. A stratégiai együttműködés keretében anyagilag is támogatjuk a Miskolci Egyetemet, illetve több MOL-os szakember is oktat az egyetemen. Az a célunk, hogy a meglévő tudományos és kutatás-fejlesztési kompetenciákat a hagyományos kőolajbányászat mellett az innovatív technológiákban és a körforgásos gazdaság technológiáinak kidolgozásában is egyre inkább használjuk.” - mondta Világi Oszkár, a MOL-csoport Innovatív Üzletágak és Szolgáltatások ügyvezető igazgatója.

×
{{-- content goes here from dom --}}
A Weboldalon használt sütik beállítása

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik

Ezzel a beállítással NEM engedélyezed:

  • Érdeklődési körödnek megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi média)
  • A MOL Nyrt. weboldalain mért oldal-használat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessünk meg a megadott elérhetőségeiden (amennyiben megadtál ilyen elérhetőséget pl. regisztráció során)

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik
  • Statisztikai célú webanalitikai mérések

Süti tájékoztató

Your browser is out of date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×