Hírek szűrése

-tól
-ig

Közlemények

2018-05-28 Helyben sül a kézműves hamburger a MOL-nál

Budapest, 2018. május 28. – Hamburgeretikettel ünnepli az Amerikából importált, de valójában európai eredetű étel világnapját a MOL, amely országszerte mintegy 60 helyen várja az éhes utazókat a friss, minőségi hamburgerkülönlegességgel.

A kulturált hamburgerevés trükkjeit mutatja be május 28-án, a hamburger nemzetközi napján a MOL. A vállalat mintegy 60 Fresh Cornerben kínálja vendégeinek a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő étket. Ebből sem akármilyet, hanem gasztronómiai szakértők által összeállított receptet követő, kizárólag természetes anyagok felhasználásával készülő kézműves hamburgert.

A hétvégén bajnoki címet nyert, a MOL által támogatott Videoton FC csapatának két játékosa, Kovács István és Varga József azt is bemutatja, hogyan kell a hivatalos etikettnek megfelelően elfogyasztani a MOL hamburgerét. Ebben Görög Ibolya protokollszakértő volt segítségükre, aki, bár nem volt elégedett a két sportoló evési technikájával, a videóban hasznos tippeket ad – akár kézzel, akár késsel és villával esünk neki a gyorsan elkészíthető és fogyasztható, húsos, hagymás, szafttól csöpögő szendvicsféleségnek.

A MOL Fresh Corner shopjaiban készülő kézműves hamburger 200 grammos húspogácsából készül Angus marhahússal.

A hálózat méretéből adódóan a jelenleg hamburgert kínáló mintegy 60 Fresh Cornerrel a MOL dobogós helyezést ért el a hazai gyorsétteremláncok között. A vállalat a Fresh Corner hálózatot 2018 végéig több mint 700 tagúra bővíti a régióban, miközben minél több helyen teszik elérhetővé saját készítésű hamburgerjüket.

2018-05-17 Mikrochip-leolvasókkal segíti az elkóborolt kutyák hazajutását a MOL

Budapest, 2018. május 17. – A MOL a Vigyél Haza Alapítvánnyal karöltve tovább bővíti kisállatbarát szolgáltatásait, és 50 töltőállomásán helyez ki olyan mikrochip-leolvasókat, amelyek az elkóborolt kutyák hazajutását segítik. A Magyar Állatorvosi Kamara adatai alapján jelenleg Magyarországon kb. 1,5 millió mikrochippel rendelkező kutya él, és az elveszett kedvencek megtalálását nagyban segítik az állatbarát helyeken kihelyezett ingyenesen használható mikrochip-leolvasók. A Vigyél Haza Alapítvány kezdeményezése révén csupán Budapesten évente több mint 200 elkóborolt kutyát tudnak beazonosítani és visszajuttatni az eredeti gazdájához. A most országossá váló hálózat segítségével még több elkóborolt kutyán segíthetünk.

A MOL felelős vállalatként úton lévők kiszolgálását tűzte zászlajára, amelynek egyik elemeként tavaly nyár óta már a vásárlók négylábú családtagjai is betérhetnek a MOL mintegy 450 hazai töltőállomására. Ezúttal pedig a Vigyél Haza Alapítvánnyal karöltve a MOL országszerte 50 töltőállomáson helyez ki olyan mikrochip-leolvasókat, amelyek az elkóborolt kutyák hazajutását segítik. Az ingyenesen elérhető eszközzel könnyedén leolvashatók az állat mikrochipjének adatai, amelyeket a programban résztvevő önkéntes állatorvosok beazonosítanak az erre szolgáló adatbázisban, majd felveszik a kapcsolatot a kedvencek gazdáival.

„Elkötelezettek vagyunk a felelős állattartás mellett, ezért szívesen állunk egy ilyen kezdeményezés mögé. Mintegy 450 töltőállomásunk elhelyezkedéséből adódóan, tevékenységünk szinte az egész országra kiterjed, így bízunk benne, hogy a kihelyezett a mikrochip-leolvasók révén a jövőben még több elkóborolt kutya hazajutásához járulhatunk hozzá” – emelte ki Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője.

A mikrochip-leolvasóval rendelkező helyszínek listája a MOL töltőállomásainak csatlakozásával immár 120-ra bővült, amely elérhető a Vigyél Haza Alapítvány kutyakereső alkalmazásában. Az alkalmazás ITT tölthető le.

 

A MOL Magyarországról

A MOL Magyarország a MOL-csoport tagja, hazánk és a régió gazdaságának meghatározó szereplője, tevékenysége az ellátási lánc összes elemére kiterjed. A vállalat és jogelődje közel 80 éve végez szénhidrogén-kutatást és -kitermelést Magyarországon. Százhalombattai finomítója évente 1,2 millió tonna benzint és 3,5 millió tonna gázolajat gyárt. Közel 500 MOL benzinkút üzemel az országban. A MOL Magyarország jelen van a műanyag-feldolgozó iparágban is. A tiszaújvárosi MOL Petrolkémia több mint négy évtizede állít elő versenyképes minőségű alapanyagokat és vezető helyet foglal el a régió petrolkémiai iparában. A MOL-csoporton belül a MOL Magyarország felelős a csoport romániai, szlovéniai és szerbiai működéséért is.

Sajtókapcsolat:

MOL Magyarország Kommunikáció

@: pressoffice@mol.hu

 

2018-05-09 Stratégiai megállapodást kötött a MOL és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete

A MOL Magyarország és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Az erről szóló okmányt Wáberer György, az MKFE elnöke, miniszterelnöki megbízott és Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója látta el kézjegyével. A kártyás üzemanyag értékesítés területén megvalósított együttműködés mellett a felek közösen lépnek fel az európai szintű sofőrképzés támogatása, a biztonságos vezetés feltételeinek javítása, a katasztrófavédelmi helyzetekben történő koordináció, a fenntarthatósági stratégia közös alapjainak megfogalmazása területén is.

 

Az aláírók közösen dolgoznak ki javaslatokat a kereskedelmi gázolaj jogszabályi hátterének a felhasználók és a szolgáltatók számára egyaránt kedvező módosítása érdekében, egyeztetnek a MOL töltőállomások építése során kialakítható biztonságos és színvonalas szolgáltatásokat nyújtó kamionparkolók tárgyában. A megállapodás értelmében regionális szintre is kiterjesztik együttműködésüket a többi között az ÁFA visszatérítés, az engedményes konstrukció régiós országokra való kiterjesztése és a kártyaelfogadási lehetőségek körének bővítése kérdéseiben.

A már meglévő üzemanyag-kártyás szerződés értelmében a MOL a dízel üzemanyag árából adott legjobb értékesítési és szolgáltatási feltételekkel támogatja az MKFE által képviselt 25 ezer kamiont és mintegy 1250 autóbuszt üzemeltető magyar vállalkozások versenyképességét. A MOL az üzemanyag értékesítésből befolyt összegek egy bizonyos részét az MKFE Önsegélyező Alapítvány támogatására fordítja.

Wáberer György emlékeztetett arra, hogy a tíz évvel ezelőtt a MOL-lal aláírt első megállapodás alapozta meg az MKFE - MOL üzemanyagkártya bevezetését. A kezdeményezés hozzájárult a költségvetés jövedéki adóbevételeinek jelentős növeléséhez és a kereskedelmi gázolaj rendszer bevezetésének előkészítéséhez. Az együttműködés eredményeként az egyesület tagjai számára kialakított kedvező üzemanyagár ugyanis arra ösztönözte a fuvarozási vállalkozásokat, hogy külföldről hazahozzák tankolásaikat. A kedvező kondíciók hozzájárulnak a hazai cégek versenyképességének javításához a nemzetközi fuvarpiaci versenyben. Wáberer György hangsúlyozta, hogy a jelenlegi megállapodás egyik legfontosabb eleme az összefogás a kereskedelmi gázolaj rendszer fenntarthatóságáért és korszerűsítéséért.

Fasimon Sándor az aláírás alkalmából rámutatott, hogy az elmúlt egy évtized alatt az MKFE tagvállalatai több mint 800 millió liter gázolajat tankoltak a MOL kutaknál az adható legkedvezményesebb áron. Regionális cégcsoportként a MOL arra törekszik, hogy mindezeket a lehetőségeket, a vonatkozó helyi jogszabályok figyelembevételével, a MOL-csoport teljes hálózatában érvényesíteni lehessen. Emellett a töltőállomásokon széles körű szolgáltatásokat biztosítanak, az étkezési lehetőségtől a mobil-kártya feltöltésen át elektronikus útdíj-fizet

2018-05-04 Erősen kezdte az évet a MOL-csoport

  • A vállalatcsoport újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-ja 625 millió dollár volt, ami 2%-kal magasabb az előző év azonos időszakához képest.
  • Mind a Kutatás-Termelés, mind pedig a Fogyasztói Szolgáltatások üzletág eredménye jelentősen növekedett.
  • Az alacsonyabb finomítói és petrolkémiai árrések kevésbé kedveztek a Downstream üzletágnak.
  • A vállalatcsoport nettó profitja 238 millió dollár volt.

Budapest, 2018. május 4. – A MOL-csoport a mai nap tette közzé a 2018. I. negyedévi pénzügyi eredményeit. A vállalatcsoport az előző év azonos időszakához képest 2%-kal magasabb, 625 millió dolláros újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-t ért el, így jó úton halad ahhoz, hogy év végére elérje a 2,2 milliárd dolláros éves EBITDA célkitűzését.

A Kutatás-Termelés speciális tételek nélküli EBITDA-ja 31%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, így elérte a 287 millió dollárt, ami az emelkedő olajáraknak, a magasabb termelésnek és az alacsonyabb költségeknek tudható be. Az átlagos napi termelés elérte a 110 ezer hordó olajegyenértéket, köszönhetően annak, hogy tavaly év végén elkezdődött a kőolajtermelést az Északi-tengeren található Catcher területen, és a többi északi tengeri mezőn is normalizálódott a termelés.

A Downstream üzletág újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-ja a tavalyi évi rekord magas összegről 33%-kal esett vissza, és végül 218 millió dolláros összeggel zárta a negyedévet, mivel mind a petrolkémiai, mind pedig a finomítói árrések visszaestek, amihez az olajárak további emelkedése, valamint a karbantartási munkálatok is hozzájárultak.

A Fogyasztói Szolgáltatások szegmens az eddigi legjobb első negyedéves eredményét produkálta, és 81 millió dolláros EBITDA-t ért el 2018 első negyedévében. A 48%-kal magasabb eredmény mögött az erősödő üzemanyag eladás, és a töltőállomásokon forgalmazott egyéb termékek keresletének emelkedése áll. Az üzemanyag fogyasztás 3 százalékkal növekedett a kelet-közép-európai régióban a tavalyi évhez képest, kedvező külső környezetet teremtve ezzel az üzletág számára.

A Gáz-szállításiüzletág tiszta EBITDA-ja idén 21 százalékkal emelkedett a magasabb szállítási volumeneknek és az alacsonyabb költségeknek köszönhetően, így 85 millió dollárra nőtt 2018 első negyedévében.

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató így értékelte az eredményeket: „Az első negyedévben magas bázisról sikerült tovább növelnünk a vállalatcsoport EBITDA-ját, ami igazolja rugalmas, integrált üzleti modellünk sikerességét, továbbá jó alapot teremt ahhoz, hogy idén is sikeres évet zárhassunk és folytassuk a vállalat stratégiai átalakítását. Az olajárak emelkedése valamint a regionális kereslet bővülése, és így a Kutatás-Termelési és Fogyasztói Szolgáltatások üzletágak kiemelkedő eredménynövekedése több mint ellensúlyozták a finomítói és petrolkémiai árrések csökkenése okozta alacsonyabb Downstream eredményt.”


A MOL-csoportról
A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 25 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 75 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig több mint 2000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

Sajtókapcsolat:
MOL Magyarország Kommunikáció
@: pressoffice@mol.hu

2018-04-27 Ismét tehetséges fiatalok mögé áll a MOL az autósportban

Budapest, 2018. április 27. – A Zengő Motorsport pilótái a MOL-lal együttműködve állnak rajthoz április 28-29-én a WTCR versenyén a Hungaroringen és május 1-én, a budapesti Nagy Futamon.

A Zengő Motorsport és a MOL az elmúlt években sikerrel juttatott el magyar pilótákat a nemzetközi szereplésig. A csapat idén is fiatal tehetségeknek biztosít versenyzési lehetőséget, az istállónak ebben a munkában pedig ismét partnere lesz a magyar nagyvállalat.

Zengő Zoltán csapata 2018-ban teljes szezont fut a FIA WTCR-ben, vagyis abban a versenysorozatban, amely idén mutatkozott be a WTCC utódjaként. A Túraautó Világkupában (WTCR) két rendkívül tehetséges fiatal magyar pilótával, Nagy Norberttel és Szabó Zsolt Dáviddal versenyeznek.

A király kategória kiválóságai mellett a Zengő Motorsport és a MOL színeiben a Nagy Futamon bemutatkozik a budapesti közönségnek György Anett, Jedlóczki Márk és Kismarty-Lechner Gábor is az istálló Leon Cupra versenyautóinak volánja mögött.

„Nagyon büszke vagyok, hogy a MOL ismét segíti a főleg fiatal versenyzőkből álló csapatunk munkáját, pilótáink majd helyezésekkel próbálják meghálálni ezt a bizalmat. Reméljük, hogy eredményekben követik majd az elődöket" - mondta Zengő Zoltán, csapatvezető.

"A MOL jelen van a csapatsportoktól kezdve a rallyig a legkülönbözőbb sportágakban. Együtt örülünk a magyar szurkolókkal, ha versenyzőink sikereket érnek el a nemzetközi versenyeken. A Zengő Motorsporttal való együttműködésünk révén lehetőséget adunk a fiatal sportolókat, hogy bebizonyítsák, mindig jönnek újabb és újabb példaképek, akikre büszkék lehetünk” - tette hozzá Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

A MOL 2012 és 2015 között már együttműködött a Zengő Motorsporttal a fiatal tehetségek támogatásában. A vállalat és a versenyistálló együttműködése akkor rendkívüli sikereket hozott.

A MOL a klasszikus szponzorációs programjain kívül még egy külön Tehetségtámogató Programot is működtet a MOL Új Európa Alapítványán keresztül. A MOL Tehetségtámogató Program 2005-ös indulása óta összesen több mint 2000 fiatalt támogatott több mint 375 millió forint értékben. A program olyan fiatal sportolók támogatását tűzte ki célul, akik már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, továbblépésükhöz azonban anyagi segítségre van szükségük.

2018-04-12 Fasimon Sándort jelöli a MOL az INA élére

  • Az INA jelenlegi elnökét Áldott Zoltánt a MOL és a Slovnaft Felügyelő Bizottságának tagjává választották, és a szakember ezennel leköszönt az INA Igazgatóságának elnöki posztjáról.
  • A MOL Fasimon Sándort javasolja az INA Felügyelő Bizottságának az INA Igazgatóságának elnöki posztjára.
  • Fasimon Sándor 2013 óta felel a MOL magyarországi működéséért.

Budapest, 2018 április 12. – Áldott Zoltánt, az INA Igazgatóságának elnökét ma a MOL Felügyelő Bizottságának tagjává választották. Áldott Zoltán ezután bejelentette, hogy az INA júniusi éves rendes közgyűlését követően leköszön az INA-ban betöltött tisztségéről. A MOL bejelentette, hogy Fasimon Sándort jelöli az INA Igazgatóságának elnökévé.

A MOL-csoport április 12-én tartott éves rendes közgyűlésen Áldott Zoltánt a MOL-csoport Felügyelő Bizottságának tagjává választották. A szervezet feladata, hogy felügyelje a több mint 30 országban jelenlévő vállalat tevékenységét. Ezt megelőzően a szakembert a Slovnaft április 5-én tartott éves közgyűlésén a Slovnaft Felügyelő Bizottsági tagjának is megválasztották. A Felügyelő Bizottság tagjaként Áldott a jövőben nem tölt be tisztséget a MOL-csoport Ügyvezető testületében.

Áldott Zoltán hivatalosan is bejelentette az INA Felügyelő Bizottságának elnökének, hogy lemond elnöki tisztségéről. A szakember mindadott betölti az INA Igazgatóságának elnöki posztját, amíg a Felügyelő Bizottság kinevezi utódját.   

Áldott Zoltánt 2010 áprilisában nevezték ki az INA Igazgatóságának elnökévé azzal a céllal, hogy mentse meg a csődtől a céget, és egy olyan nyereséges vállalattá alakítsa azt, amely értéket teremt részvényesei számára. A szakember számos nehézség közepette teljesítette e feladatokat, ahogy azt az INA 2017-es eredményei is bizonyítják. Mindemellett Áldott Zoltán minden tőle telhetőt megtett azért, hogy vezetése alatt a legjobb nemzetközi üzleti gyakorlatnak megfelelő, piaci elvek alapján működő vállalattá alakítsa át a korábban állami irányítás alatt működő INA-t.

A MOL ma bejelentette, hogy Fasimon Sándort jelöli az INA Igazgatóságának elnökévé.

Fasimon Sándor 2011 óta tagja a MOL-csoport Ügyvezető testületének, melynek az INA elnökeként is tagja marad. A szakember egyike a legtapasztaltabb felsővezetőknek. A MOL Magyarország ügyvezető igazgatójaként sikeresen irányította és integrálta a hazai működést a vállalatcsoporton belül. Vezetése alatt jelentősen megnőtt a szervezet hatékonysága és működésének átláthatósága. Az elmúlt öt évben növekedésnek indult a korábban csökkenő termelést mutató magyarországi szénhidrogén-mezők termelése, és a Dunai Finomító Európa egyik leghatékonyabb finomítójává vált. Fasimon Sándor vezetése alatt jelentették be a MOL történetének legnagyobb petrolkémiai fejlesztéseit is.

A szakembernek komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik az ipari diplomácia terén, kiváló tárgyalópartner és remek üzletkötő. Nevéhez fűződik többek között a MOL gázüzletágának 2006-ban lezárt értékesítése. A MOL Magyarország ügyvezető igazgatójaként a fő feladata a hazai döntéshozókkal, Magyarország Kormányával és számos állami hatóssággal történő kapcsolattárs volt, és az elmúlt 5 évben számos kutatás-termelési területet sikerült elnyernie a vállalatnak. 

Fasimon Sándor 1998-ban kezdte karrierjét a MOL-nál, mint a kőolaj és kőolajtermék ellátásáért felelős igazgató.  2006 és 2009 között a MOL Russ (MOL oroszországi leányvállalatának) vezérigazgatója volt, majd 2009-2011 között a MOL Ellátás és Trading Divízió ügyvezető igazgatója, 2011 júniusától pedig a MOL Kutatás-Termelés Divízió ügyvezető igazgatója volt. 2012 októberében pedig ő lett az ügyvezető igazgatója a MOL-csoport magyarországi, szlovéniai, szerbiai és romániai működésért felelős flagship szervezetnek. A Moszkvában közgazdászként végzett szakember a magyar mellett angolul, oroszul és arabul beszél.

Áldott Zoltán az INA Igazgatóságának elnöke marad, amíg a Felügyelő Bizottság az INA júniusi éves rendes közgyűlésén Fasimon Sándort jelöli erre pozícióra.

2018-04-12 94 milliárdos osztalékról döntöttek a MOL éves közgyűlésén

BUDAPEST, 2018. április 12. – A MOL Nyrt. ma megtartotta éves közgyűlését. A részvényesek jóváhagyták az Igazgatóság jelentését a 2017. évi pénzügyi teljesítményről, valamint a konszolidált pénzügyi beszámolókat. A közgyűlés elfogadta az Igazgatóság 2017-es üzleti évre vonatkozó beszámolóját és újraválasztotta tagjait.

A részvényesek közgyűlése elfogadta az Igazgatóság 94 milliárd forintos osztalékfizetési javaslatát, amely jelentősen megemelkedett az előző évhez képest. Az egy részvényre jutó osztalék (DPS) 9 százalékkal, 85 forintra emelkedett a tavalyi 78.125 forintról. Ez azt jelenti, hogy a MOL tovább folytatja a fokozatos osztaléknövelés politikáját, amelyet tavaly kezdett el. Továbbá a részvényesek jóváhagyták az Igazgatóság azon javaslatát is, miszerint a társaság rendkívüli osztalék formájában ossza meg részvényeseivel a 2017-es eredeti terveket meghaladó szabad cash flow-t, amely az alaposztalék 50%-a, részvényenként 42,5 forint. Eszerint a részvényesek részvényenként 127,5 forint teljes osztalék kifizetését fogadták el a 2017-es üzleti évre vonatkozóan.

A közgyűlés újraválasztotta Hernádi Zsoltot, mint Igazgatósági tagot. Hernádi Zsolt 1999-től tagja a MOL igazgatóságának, 2001 óta pedig elnök-vezérigazgatóként vezeti a társaságot, és irányítása alatt fejlődött a térség meghatározó vállalatává a MOL-csoport. A Felügyelő Bizottság tagjává választották Áldott Zoltánt és Prof. Dr. Lánczi Andrást. A részvényesek jóváhagyták továbbá, hogy Szabó Csaba a munkavállalók képviselőiként bekerüljön a Felügyelő Bizottságba. 

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: „Köszönöm a részvényeseink részvételét a közgyűlésen és azt, hogy elfogadták az Igazgatóság előterjesztéseit. Megtiszteltetés számomra, hogy ismét bizalmat szavaztak nekem a vállalatcsoport irányítására. 2017 több szempontból is eredményes évnek számított, keményen dolgoztunk azon a stratégiai átalakuláson, amely jó alapot teremt számunkra a fosszilis üzemanyagok korát követően is, miközben kiemelkedő pénzügyi és működési eredményeket értünk el. Erős pénzügyi hátterünk lehetővé teszi, hogy 2018-ban is folytassuk a társaság átalakítását, és hogy tovább növeltük a részvényeseinknek fizetendő osztalékot.”

A MOL-csoportról

A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, amely 25 000 munkavállalót számláló dinamikus, nemzetközi szervezetével több mint 40 országában van jelen, és több mint 100 éves iparági múltra tekint vissza. A MOL kutatási és termelési tevékenysége mögött több mint 75 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat áll. A vállalat jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózatához pedig több mint 2000 töltőállomás tartozik Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

 

További információ:

@: pressoffice@mol.hu

2018-03-28 Ipari Innovációs díjat nyert a MOL XXL Diesel kifejlesztése

  • Az XXL Diesel speciálisan a nagyméretű dízelmotorokhoz kifejlesztett, csökkentett emissziójú üzemanyag
  • Jelentős, akár 2-4%-os üzemanyag megtakarítás érhető el
  • Egy kamion évente mintegy 1500-3000 kg-mal kevesebb szén-dioxiddal terhelheti a környezetet.

Budapest, 2018. március 28. – A XXVI. Magyar Innovációs Nagydíjon a MOL nyerte el a 2017. évi Ipari Innovációs Díjat, a speciálisan a nagyméretű dízelmotorok működési jellemzőihez fejlesztett csökkentett emissziójú üzemanyag, a MOL XXL Diesel megalkotásáért és piaci bevezetésért.

Az XXL Diesel nagy lökettérfogatú dízelmotorokban történő felhasználásakor jelentős, akár 2-4%-os üzemanyag megtakarítás érhető el, ami hozzájárul az üzemeltetési költségek csökkentéséhez. A fogyasztás csökkentése ugyanilyen mértékben mérsékli a dízel-gépjárművek által kibocsátott szén-dioxid mennyiségét is. Egy XXL Diesel termékkel üzemeltetett kamion átlagos futásteljesítményét (100.000 km/év) és fogyasztását (30 liter/100 km) alapul véve évente 1500-3000 kg-mal kevesebb szén-dioxiddal terhelheti a környezetet.

A fogyasztáscsökkenés révén 2017-ben összesen mintegy 4500 tonnával csökkent az XXL Dieselt használó gépjárművek szén-dioxid kibocsátása.

Az XXL Diesel használata mellett az üzemanyag-ellátó rendszerben kevesebb lerakódás képződik, illetve fokozottan tisztítja az égésteret a lerakódott szennyeződésektől, ezáltal tisztább motorüzemelést és hosszabb motorélettartamot biztosít, így csökken a karbantartás költsége is.

A termék bevezetése óta eltelt időszakban számos, különböző méretű és életkorú járműflottával rendelkező kisebb és nagyobb piaci szereplő visszajelzése szerint a termék messzemenően teljesíti ezen elvárásokat.

A MOL Magyarországról

A MOL Magyarország a MOL-csoport tagja, hazánk és a régió gazdaságának meghatározó szereplője, tevékenysége az ellátási lánc összes elemére kiterjed. A vállalat és jogelődje közel 80 éve végez szénhidrogén-kutatást és -kitermelést Magyarországon. Százhalombattai finomítója évente 1,2 millió tonna benzint és 3,5 millió tonna gázolajat gyárt. Közel 500 MOL benzinkút üzemel az országban. A MOL Magyarország jelen van a műanyag-feldolgozó iparágban is. A tiszaújvárosi MOL Petrolkémia több mint négy évtizede állít elő versenyképes minőségű alapanyagokat és vezető helyet foglal el a régió petrolkémiai iparában. A MOL-csoporton belül a MOL Magyarország felelős a csoport romániai, szlovéniai és szerbiai működéséért is.

 

Sajtókapcsolat:

MOL Magyarország Kommunikáció

@: pressoffice@mol.hu

2018-03-19 Átadták a szintetikusgumi-gyárat Tiszaújvárosban

  • Felépült a MOL-csoport és a japán JSR Corporation közös szintetikusgumi-gyára
  • Az itt gyártott szintetikus gumi a világ egyik legkeresettebb vegyipari terméke, amelynek legfontosabb alapanyaga a MOL Petrolkémia által előállított butadién
  • A beruházás több mint 100 új munkahelyet teremt

Tiszaújváros, 2018. március 19. – Átadták Tiszaújvárosban a MOL-csoport és a japán JSR Corporation szintetikus gumit (S-SBR) gyártó üzemét. A két fél közös beruházásaként megvalósult, világviszonylatban is élenjáró technológiát alkalmazó gyár évente 60 000 tonna műgumit állít elő, és több mint 100 új munkahelyet teremt.  

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója és Koichi Kawasaki, a JSR Corporation ügyvezető igazgatója ünnepélyes keretek között adta át a két vállalat új, szintetikus gumit előállító üzemét Tiszaújvárosban.

Az új termelőegység évi 60 000 tonna oldószeres eljárással készült sztirol-butadién gumit (S-SBR) állít elő, amely az egyik legkeresettebb vegyipari termék a világon. A műgumi legfontosabb alapanyaga a butadién, amelyet a MOL Petrolkémia 2015-ben átadott üzeme állít elő. Az S-SBR az üzemanyag-hatékony és a nedves felületen is kiváló tapadást biztosító gumiabroncsok gyártásának legfőbb alapanyaga. A Tiszaújvárosban előállított termék a hazai és nemzetközi piacokon is keresett. 

A MOL és a JSR Corporation 2013-ban állapodott meg magyarországi vegyesvállalat létrehozásáról. Az üzem a JSR MOL Synthetic Rubber Zrt. beruházásaként valósul meg. A szintetikusgumi-gyár építése 2015 novemberében kezdődött.

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: „Vállalatunk tovább gyarapította petrolkémiai értékláncát, amely így a világ egyik leginnovatívabb termékével bővült. Büszkék vagyunk arra, hogy a MOL évről évre még speciálisabb, még jövedelmezőbb termékeket tud előállítani. Rengeteg munka áll még előttünk, de jó úton haladunk stratégiai célunk megvalósítása felé, hogy a MOL-csoport 2030-ra a térség vezető vegyipari vállalatává váljon.”

A MOL-csoport Enter Tomorrow üzleti stratégiájával összhangban 2030-ig 4,5 milliárd dollárt fordít közép-kelet-európai petrolkémiai és vegyipari növekedési projektekre. A vállalat célja, hogy a petrolkémiai alapanyag felhasználását már középtávon hárommillió tonnára növelje és új termékcsoportok piacára is belépjen. Az új műgumi-gyár létrehozása fontos lépés e stratégia megvalósításában, hiszen a beruházásnak köszönhetően innovatív termékkel bővült a MOL-csoport petrolkémiai értéklánca.

„A MOL-csoporttal kötött együttműködésünknek köszönhetően a leginnovatívabb technológiát honosítottuk meg a most átadott tiszaújvárosi üzemünkben, és ennek révén kiváló minőségű szintetikus gumit gyárthatunk. Az S‐SBR világszerte az úgynevezett gazdaságos, kevesebb üzemanyag-fogyasztást igénylő autógumik meghatározó alapanyaga. Így bízom benne, hogy hozzájárulunk az új mobilitási szemlélet elterjedéséhez, és ezáltal a gazdasági, társadalmi fejlődéshez is”– mondta Koichi Kawasaki, a JSR Corporation ügyvezető igazgatója a beruházásról.

 

A MOL-csoportról

A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 25 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 80 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátásilánc-menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig több mint 2000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

 

A JSR-ről röviden

A JSR (Japan Synthetic Rubber Corporation) multinacionális vállalatnak világszerte több mint 7000 alkalmazottja van, és vezető alapanyaggyártóként van jelen csúcstechnológiai piacokon. A JSR székhelye Tokióban található, de számos üzemet, irodát működtet Európában, az Egyesült Államokban, Kínában, Tajvanon, Dél-Koreában, Szingapúrban és Thaiföldön. A JSR technológia-orientált vállalat, amely keresi az együttműködés lehetőségét különböző iparágak vezető fejlesztőivel, amelyek meghatározó szerepet játszanak a társadalmi jólét előmozdításában ide értve az élettudományokat, az energiatárolást, a szintetikus gumigyártást, az elektronikai cikkek és az optikai termékek gyártását.

 

2018-03-08 Energiahatékony vállalat a MOL Petrolkémia

2018. március 8. – A MOL Petrolkémia a 2017-ben végrehajtott energiahatékonysági programjainak köszönhetően 583.131 GJ földgáz és 4.506.120 kWh villamosenergia-megtakarítást ért el. A fejlesztések és a beruházások eredményeként 32 850 tonnával csökkentette CO2 kibocsátását a cég. Elkötelezettségének elismeréseként a vállalat elnyerte az Energiahatékony Vállalat díját.

A Virtuális Erőmű Program által indított Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat az energiatudatos vállalatok teljesítményét ismeri el. Az Energiahatékony Vállalat díjat olyan cégek nyerhetik el, amelyek már megvalósítottak energiahatékonysági programokat, korszerűsítéseket, beruháztak zöld energiába így jó példával szolgálnak a gazdaság többi szereplője számára. Az elismerésre pályázók energiamegtakarítását a Virtuális Erőmű Program szakértői felmérik és hitelesítik.

A MOL Petrolkémia mellett Fazekas Attila, a vállalat Termelés és energia vezető energetikai szakértője is elismerésben részesült, elnyerte az év fiatal energia menedzser díjat.

A MOL elkötelezett a fenntarthatóság és környezettudatosság mellett. A tavalyi évben a MOL Petrolkémiánál megvalósított energiahatékonysági fejlesztéseknek köszönhetően körülbelül 2100 magyar háztartási fogyasztóra jutó évi villamosenergia-felhasználását spórolt meg a vállalat.

„Minden projektünk esetében kiemelt helyen kezeljük a környezetvédelem kérdését. Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyeknek köszönhetően csökkenthetjük energiafelhasználásunkat, szén-dioxid kibocsátásunkat. A szakértők által odaítélt Energiahatékony Vállalat díj jól példázza elkötelezettségünket. Jó példával járunk elöl” - mondta Zsinkó Tibor, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója.

A MOL az idei évben is folytatja innovatív programjait, mely keretében a MOL Magyarország három üzemében, Tiszaújvárosban, Százhalombattán és Füzesgyarmaton is napelemparkot épít. Az így megtermelt zöldáram mintegy 9000 tonna szén-dioxid kibocsátását váltja ki.

A MOL Petrolkémiáról

A MOL Petrolkémia kiemelt helyet foglal el a közép-európai régió petrolkémiai vállalatai között. A cég európai szinten a tíz legjelentősebb polimer gyártó közé tartozik 17 százalékos közép-európai piaci részesedéssel. A termelés több mint 70 százalékát külföldi piaci szereplők vásárolják és használják fel. A 2017-ben 710 kilotonna mennyiségű polimert értékesített a vállalat 49 ország 1271 vásárlója számára.

Energiahatékony vállalat a MOL Petrolkémia

×
{{-- content goes here from dom --}}
A Weboldalon használt sütik beállítása

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik

Ezzel a beállítással NEM engedélyezed:

  • Érdeklődési körödnek megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi média)
  • A MOL Nyrt. weboldalain mért oldal-használat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessünk meg a megadott elérhetőségeiden (amennyiben megadtál ilyen elérhetőséget pl. regisztráció során)

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik
  • Statisztikai célú webanalitikai mérések
  • Érdeklődési körödnek megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi média)

Ezzel a beállítással NEM engedélyezed:

  • A MOL Nyrt. weboldalain mért oldal-használat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessünk meg a megadott elérhetőségeiden (amennyiben megadtál ilyen elérhetőséget pl. regisztráció során)

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik
  • Statisztikai célú webanalitikai mérések
  • Érdeklődési körödnek megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi média)
  • A MOL Nyrt. weboldalain mért oldal-használat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessünk meg a megadott elérhetőségeiden (amennyiben megadtál ilyen elérhetőséget pl. regisztráció során)

Süti tájékoztató

Your browser is out of date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×