Hírek szűrése

-tól
-ig

Közlemények

2019-03-21 A MOL átadta az első magyarországi ultragyors töltőt

  • Magyarországon elsőként a MOL a fővárosi, Nagyszőlős utcai töltőállomásán adott át ultragyors töltőt.
  • A MOL célja, hogy az e-üzemanyag piacán is meghatározó magyarországi és régiós szereplővé váljon.

Budapest, 2019. március 21. – A MOL a legmodernebb, ultragyors elektromos töltővel szerelte fel a budapesti, Nagyszőlős utcai töltőállomását. A hazánkban egyedülálló töltési teljesítményű eszközt hamarosan továbbiak követik Magyarországon és a régióban. A MOL hosszú távú stratégiájának megfelelően a vállalatcsoport célja, hogy kiszolgálja az ügyfelek mobilitási szükségleteit, bármilyen üzemanyagról, szolgáltatásról legyen szó.

A MOL 2030-as hosszú távú stratégiájának egyik alappillére, hogy a vállalatcsoport a jövőben még nagyobb szerepet vállal a közlekedésben részt vevők kiszolgálásában. Ennek megfelelően a MOL 2012 óta folyamatosan bővíti villámtöltő hálózatát. Ezekből az eszközökből, amelyek mindössze fél óra alatt képesek menetkészre feltölteni egy átlagos elektromos autó akkumulátorait, jelenleg hét üzemel a MOL budapesti töltőállomásain.

A Nagyszőlős utcai berendezés már arra a trendre rezonál, miszerint az autógyártók egyre nagyobb hatótávot megtenni képes autókat dobnak a piacra. Az ultragyors töltő 2*75 kW-os kapacitása révén akár 150 kilométerre is feltornázza az akkumulátor hatótávolságát és egy időben két autót is képes 30 perc alatt feltölteni.

„A MOL készen áll arra, hogy az elektromos töltőhálózat fejlesztésében, így az e-üzemanyag piacán is meghatározó szerepet vállaljon Magyarországon és a régióban, hiszen ennek jelentősége azzal együtt is napról-napra nő, hogy jó darabig még benzint és dízelt tankolunk az autók többségébe” – fogalmazott Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője. Tóth-Fekete Róbert, a MOL-csoport e-mobilitási területének vezetője azt is bejelentette: a legújabb ultragyors töltővel immár a MOL nyolc budapesti töltőállomásán találhatók elektromos töltők, amelyek száma a következő hónapokban további hárommal bővül majd.

A MOL hosszú távú stratégiájába jól illeszkedik a NEXT-E projekthez való csatlakozás is, amelynek részeként az elmúlt év végéig összesen 18 villámtöltőt telepített a vállalat a régió hat országában. 2019 végére ez a szám eléri a 100-at, így teljesülhet a 2020 végére kitűzött cél, és létrejön egy 252 tagú elektromos töltőhálózat a cseh határtól a Fekete- és az Adriai-tengerig. A töltőkből 141 kap helyet a MOL-csoport töltőállomásain MOL Plugee márkanév alatt.

A MOL 2018 nyarán vezette be a MOL Plugee márkanevet Magyarországon az emobilitási szolgáltatásaira, amelyet idén régiós szintre is kiterjeszt, első körben Horvátországban, Románia, majd pedig a többi térségbéli országban.

További információ a MOL Plugee-ról és a NEXT-E projektről: https://molplugee.hu/hu és http://next-e.eu/.

2019-03-05 A MOL-csoport 2019-ben is a legjobb frissdiplomásokat várja a Growww programba

  • A programra 2019. április 28-ig lehet jelentkezni a molgroup.info/growww oldalon
  • A Growww tehetséggondozó programot a MOL-csoport azon frissdiplomások számára hozta létre, akik szeretnék pályafutásukat a vezető kelet-közép-európai vállalatnál kezdeni
  • A 2007-es indulása óta több mint 2100 tehetséges fiatal helyezkedett el a vállalatnál a világ minden tájáról a program keretében, amely 2018-ban a kategóriájában legmagasabb, közel 80%-os megtartási arányt ért el

Budapest, 2019. március 5. – Mától lehet jelentkezni a MOL-csoport Growww 2019 elnevezésű, díjnyertes tehetséggondozó programjára, amely páratlan lehetőséget kínál a frissdiplomásoknak arra, hogy karrierjüket a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb vállalatánál kezdjék meg. A program segítségével a MOL az iparági szakemberek új generációjának támogatására törekszik, lehetőséget nyújtva a résztvevőknek arra, hogy az egyik legösszetettebb iparágban dolgozva a valós életben előforduló üzleti kihívásokat ismerjenek és oldjanak meg.

A MOL-csoport több mint 140 álláshelyet kínál a műszaki, üzleti, informatikai, társadalom- és természettudományi területeken. A programba legfeljebb egyéves munkatapasztalattal rendelkezők jelentkezhetnek, akár a budapesti központba, akár a MOL-csoport tíz országban (Ausztria, Horvátország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Olaszország, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) működő leányvállalataihoz.

Az intenzív, egyéves program során a résztvevőknek lehetőségük nyílik megismerkedni a MOL-csoport tevékenységének minden üzleti és működési területével. A munkahelyi tanulás és a MOL különböző ipari létesítményeibe tett látogatások mellett a fiatal szakemberek strukturált oktatási program keretében sajátíthatják el az ágazatra vonatkozó ismereteket, ami egyben kiváló lehetőség a vállalat vezetőivel való megismerkedésre, a szakmai kapcsolatok építésére. Minden résztvevőt egy mentor támogat, aki szakmai útmutatást és visszajelzést nyújt, valamint segíti a dinamikus, interkulturális munkakörnyezethez való alkalmazkodást.

„A Growww program 2007-es indítása óta minden évben több mint hatezer pályázat érkezett be hozzánk. Eddig több mint kétezer jelentkezőt vettünk fel a Growww programba, akiknek 80%-a a vállalatnál folytatta pályafutását. A kiemelt tehetséggondozó programunk folyamatos népszerűsége számomra újabb bizonyíték arra, hogy a MOL a kelet-közép-európai régió egyik legvonzóbb munkáltatója. Globális vállalatként lehetőséget adunk a fiataloknak arra, hogy merjenek nagyot álmodni, és elképzeléseiket meg is tudják valósítani. Meggyőződésem, hogy a vállalat stratégiai átalakításának megkezdésével az innovatív szemléletmód ösztönzése még fontosabbá vált ahhoz, hogy képesek legyünk megfelelni a jövő kihívásainak” – mondta Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR igazgatója.

Az elmúlt évtized során a Growww program széles körű elismerést kapott, és a vállalat valódi védjegyévé vált. A program a kategóriájában legmagasabb, közel 80%-os megtartási arányt ért el, emellett tavaly jóval az olaj- és gázipari átlag feletti, 40%-os volt a nők aránya a felvettek között.

A 2019. évi Growww programmal kapcsolatos további információkért kérjük, látogasson el a molgroup.info/growww oldalra.

A MOL-csoportról
A MOL-csoport integrált, budapesti központú, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, amely 26 000 fős nemzetközi, dinamikus szakembergárdájával több mint 30 országában van jelen, és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási-termelési tevékenysége a szénhidrogéniparban szerzett több mint 80 évnyi tapasztalatra épül. A vállalat változatos portfólióval rendelkezik, amelynek részeként tizenhárom ország olaj- és gáziparában van jelen, közülük nyolcban folytat termelést. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátásilánc-menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig közel 2000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa kilenc országában.

Sajtókapcsolat:
MOL Magyarország Kommunikáció
@: pressoffice@mol.hu

2019-02-18 A MOL és a Total egyesíti erőit, és kiterjeszti európai üzemanyagkártya-elfogadó hálózatát

  • A megállapodás keretében a MOL-csoport üzemanyagkártya-elfogadó hálózata mintegy 4000 töltőállomással bővül öt nyugat-európai országban.
  • 2019 februárjától már a Total hálózata is elfogadja a MOL-csoport kártyáit Németországban Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában.
  • Az üzleti ügyfelek zökkenőmentes és kényelmes kártyahasználatának biztosítása összhangban van a MOL-csoport 2030-as stratégiájában megfogalmazott célokkal is, miszerint a vállalat arra törekszik, hogy a vásárlók első számú választása legyen.

Budapest, 2019. február 12. – A MOL és a Total megállapodásával könnyebbé válik a vállalati ügyfelek európai utazása. A megállapodás szerint a Total elfogadja a MOL-csoport kártyáit a Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában lévő töltőállomásain. Ugyanakkor a MOL és a Slovnaft is elfogadja a Total üzemanyagkártyáit magyarországi, romániai, szlovéniai és szlovákiai töltőállomás-hálózatában.

Első lépésben, 2019 februárjától a MOL magyarországi és romániai hálózata fogadja el a Total üzemanyagkártyáit. Cserébe Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában a Total hálózata is várja a MOL-csoport kártyatulajdonosait. A Total-kártyák elfogadásának bevezetése a MOL Slovenia és a Slovnaft szlovákiai hálózatában a következő hónapokban történik meg.

A megállapodás eredményeként a MOL-csoport kártyáit közel 7000, a Total üzemanyagkártyáit pedig több mint 17 ezer európai töltőállomás fogadja majd el.

„Azzal, hogy megnyílt az üzemanyagkártyáink nyugat-európai használatának lehetősége, fontos mérföldkőhöz érkeztünk. Mindez nemcsak az üzleti növekedésünket segíti, hanem hozzájárul a MOL-csoport 2030-as stratégiájában foglalt egyik fő célkitűzésünk teljesítéséhez is, hogy a vásárlók első számú választása legyünk” – jegyezte meg Pethő Zsolt, a MOL-csoport Downstream Kereskedelem és Optimalizálás ügyvezető igazgatója.

„A megállapodás megerősíti a kelet-európai pozíciónkat, és tökéletesen kiegészíti a kínálatunka, és egy további lépést jelent afelé, hogy megszilárdítsuk az üzemanyagkártyák terén elfoglalt markáns európai pozíciónkat. Végül, de nem utolsósorban, a Total egyik fő célkitűzéséhez is hozzájárul: hogy elősegítsük a vásárlóink energiával kapcsolatos döntéseit, és a partnerük legyünk az utazásaik során” – nyilatkozta Benoît Luc, a Total európai marketingért és szolgáltatásokért felelős igazgatója.

A MOL-csoport üzemanyagkártyái

A MOL-csoport üzemanyagkártyái lehetővé teszik az üzemanyagok és a kapcsolódó termékek, illetve szolgáltatások készpénzmentes megvásárlását a MOL tizenhat európai országra kiterjedő kártyaelfogadó hálózatában. Az üzleti ügyfelek számára elérhető kényelmes megoldás egyszerűsíti a flottakezelést és csökkenti az üzemeltetési költségeket, miközben a kiadások teljes kontrollját is biztosítja.

A MOL-csoportról

A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 25 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 75 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig több mint 2000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

A Total üzemanyagkártyái

A Total üzemanyagkártyáival készpénzmentesen lehet üzemanyagot és szolgáltatásokat vásárolni, valamint az út-, alagút- és hídhasználati díjakat megfizetni. A kártya egy további nagyszerű szolgáltatása a külföldi tranzakciókra vonatkozó problémamentes áfa-visszaigénylési eljárás. A Total Európa 40 országában nonstop közúti segélyszolgálatot is üzemeltet a kártyatulajdonosoknak. Az immár több mint 17 ezer európai töltőállomáson elfogadott kártya bevált és hatékony eszköz az úton lévők számára.

A Total

A Total egy jelentős energiaipari szereplő, amely üzemanyagok, földgáz és alacsony széndioxid-kibocsátású villamos energia előállítását és forgalmazását végzi. Több mint 100 ezer alkalmazottunk elkötelezett a jobb, biztonságosabb, megfizethetőbb, tisztább és a lehető legtöbb ember számára elérhető energia biztosítása mellett. Több mint 130 országban működő vállalatként a célunk az, hogy felelős energiaipari céggé váljunk.

Sajtókapcsolat:
MOL Magyarország Kommunikáció
@: pressoffice@mol.hu

2019-02-16 Elkészült a dunaszerdahelyi MOL Aréna

  • Befejeződött a dunaszerdahelyi MOL Aréna építése.
  • A stadion UEFA 4. kategóriás, 12.700 fő szurkolhat benne.
  • Az építkezés 29 millió euróba került.

Budapest, 2019. február 16. – Elkészült az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásai alapján 4. kategóriába sorolt, 12.700 férőhelyes dunaszerdahelyi MOL Aréna. Az aréna ad otthont a Szlovákiában és Magyarországon egyaránt népszerű dunaszerdahelyi FC DAC 1904 labdarúgó klubnak. A stadiont egész napos programsorozattal, és az FC DAC 1904 Dunaszerdahely - ŠK Slovan Pozsony szlovák bajnoki rangadóval avatták fel.  

A dunaszerdahelyi stadion több mint hatvan éve áll jelenlegi helyén, otthont adva az FC DAC 1904 labdarugó klubnak, amely a szlovák bajnokság legmagasabb átlag nézőszámú csapata.  A most elkészült MOL Aréna az UEFA 4. kategóriás stadionjaként alkalmas női Európa- és világbajnokság, férfi Európa- és világbajnokság csoportmérkőzések, UEFA kupa csoportmérkőzések és selejtezők, Bajnokok Ligája csoportmérkőzések, valamint az U21 és kisebb nemzeti válogatott csapatok világbajnokságának megrendezésére is.

Az építkezést 2016 április végén kezdték és még abban az évben, 2016 novemberében el is készült két lelátó, egy főtribün és egy oldalsó tribün („B” és „C” tribün), amelyek 6839 fő befogadására alkalmasak. 2017 novemberében fejeződött be a második szakasz, mindössze 11 hónap alatt elkészült a 3062 ülőhelyes „A” tribün, a VIP szekciók, az öltözők, valamint a média számára kialakított területek. Ezt követte 2018 májusától az „öreg” főtribün lebontása, majd helyette a „D” lelátó felépítése. A stadion így elnyerte végleges formáját, a befogadóképessége 12.700 fő. Az építkezés 29 millió euróba került.

2016-tól a MOL Aréna 40 tétmérkőzésnek adott otthont, ezeket 261.480 néző látta, ami 6.537-es mérkőzésenkénti átlagot jelent. A 2018/19-es idényben a hazai nézőátlag 7.785.

A MOL a Slovnafton keresztül több mint 15 éve van jelen a szlovák piacon. 2017 óta pedig a dunaszerdahelyi stadion névadó szponzoraként a MOL márka közvetlenül is megjelenik az ország sportéletében. A stadionban meglévő 22%-os részesedés, valamint a szlovák bajnokság egyik legnépszerűbb csapatával, annak utánpótlás képző akadémiájával történő együttműködés országos és nemzetközi szinten is erősíti a MOL márkaismertségét.

2019-02-04 Első születésnapját ünnepli a MOL Limo

  • A 2018-as januári indulás óta már 3 millió kilométert tettek meg a MOL Limo autói, azaz majdnem 70-szer utazhatták volna körbe a Földet az Egyenlítő mentén.
  • A MOL Limo autói több mint 10 millió percet voltak forgalomban.
  • Egy év alatt több mint 40 ezer felhasználó regisztrált a szolgáltatásra.
  • A MOL Limo születésnapját közönségtalálkozóval és felhasználói kedvezménnyel ünnepli.

Budapest, 2019. január 25. – Mozgalmas volt a MOL Limo első éve. 365 nap alatt a felhasználók megtettek 3 millió km-t, több mint 10 millió percet töltöttek a volán mögött és felhasználtak több mint 200 000 kWh energiát, ami megegyezik 100 magyar család átlagos éves villamosenergia fogyasztásával. E mellett megtörtént az első MOL Limo-s esküvő is. A MOL Limo a budapesti utcakép szerves részévé vált.

A MOL 2018. január 25-én indította el közösségi autómegosztó szolgáltatását, a MOL Limo-t. A kezdetben 300 autóból álló flotta mára 450 autót számlál, melyben 100 elektromos, valamint 300 benzinüzemű Volkswagen up! és 50 újgenerációs Mercedes-Benz A-osztály jármű áll a felhasználók rendelkezésére. A szeptembertől elérhető prémium kategóriás járművek különösen kedveltek a fővárosiak körében, hiszen kevesebb mint 4 hónap alatt több mint 200 ezer kilométert tettek meg velük.

A MOL Limo népszerűségét jól mutatja az is, hogy egyetlen év alatt több mint 40 ezer felhasználó választotta a szolgáltatást. És nemcsak a fiatalok körében népszerű, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a legidősebb regisztrált felhasználó 89 éves. A közösség tagjai több mint 10 millió percet töltöttek a volán mögött, ami 19 teljes évet tesz ki.

A szolgáltatás indulása óta folyamatosan bővült a Limo-zóna is, így a kezdeti 60 km2-es terület mára már 77,5 km2-re nőtt, párhuzamosan a flotta bővítésével. Így 1 km2-en belül továbbra is átlagosan 6 autót találhatnak a felhasználók, ami azt jelenti, hogy sétatávolságban átlagosan 5 percen belül elérhetők az autók.

 „Rendkívül mozgalmas év van mögöttünk. Az első naptól kezdve sokkal többen vették igénybe a szolgáltatásunkat, mint amire számítottunk. A MOL Limo autói Budapest életének szerves részévé váltak legyen szó munkába jutásról, kikapcsolódásról vagy esküvőről. E mellett kialakult egy több mint 40 ezer főt számláló aktív közösség, a Limo-csapat pedig egy kis családdá formálódott” – nyilatkozta Sáreczky Richárd, a MOL Limo ügyvezető igazgatója.

A MOL céljai a jövőben is változatlanok: folyamatosan növelni a gépkocsi flottát, azon belül pedig az elektromos autók arányát. Szeretnénk a szolgáltatási terület folyamatos bővítésével elérni, hogy még több ember számára legyen a MOL Limo egy elérhető közlekedési alternatíva. Ezzel csökkenteni tudjuk Budapest gépjármű terheltségét és elősegítjük, hogy élhetőbb legyen a főváros.

A MOL a szolgáltatás egy éves évfordulója alkalmából a felhasználókat is megajándékozza. Minden regisztrált felhasználó a regisztrációjának évfordulója hónapjában 1000 forintnyi ingyen percet kap, amit 60 napon belül használhat fel a következő utazásai során.

2019-02-04 A MOL kihirdette a 12. alkalommal megrendezett Freshhh verseny győzteseit

  • A Freshhh egy nemzetközi online szimulációs verseny az olaj- és gázipar iránt érdeklődő tehetséges egyetemi hallgatók számára.
  • A Freshhh kezdeményezéssel a MOL szorosabbra kívánja fűzni a kapcsolatot a digitális generációval, vonzó karrierlehetőségeket kínálva számukra.
  • Az idei megmérettetésre több mint 1000 csapat nevezett be a világ több mint 70 országából, melyek közül a francia „Road to Buda” és a holland „Snelle Planga” került ki győztesen.

Budapest, 2019. február 4. – Múlt héten a MOL-csoport Magyarországon rendezte meg a 12. alkalommal meghirdetett, évek óta sikeres, díjnyertes Freshhh diákvetélkedő élő döntőjét. A verseny népszerűsége azt bizonyítja, hogy a MOL vonzó munkáltatónak számít a digitális világban legotthonosabban mozgó, legifjabb korosztály körében, és a vállalat fő profiljának számító olaj- és gáziparon kívül is képes vonzó karrierlehetőségeket kínálni számukra. A döntőben a hat legjobb nemzetközi – Horvátországból, Franciaországból, Hollandiából és Lengyelországból jelentkezett – csapat mérkőzött meg a fődíjért. A kihívásokkal teli küzdelemből végül a francia „Road to Buda” és a holland „Snelle Planga” került ki győztesen.

A Freshhh olyan online nemzetközi, egyetemi hallgatóknak szóló verseny, melynek során a résztvevők egy-egy integrált olajipari vállalat irányításáért felelősek. A háromfős csapatoknak napi döntéseket kell hozniuk területfejlesztési projektekről, finomító építéséről, kiskereskedelmi hálózat kiépítéséről és a legjobb termékportfólió létrehozásáról.

A mostani megmérettetésre a világ több mint 70 országából neveztek a résztvevők. A 2018-as Freshhh versenyre összesen több mint 1000 csapat nevezett, ami bizonyítja, hogy az esemény immár nemzetközi szinten fogalommá vált az iparágban. A virtuális játék két fordulóját az élő döntő követte, melyben a résztvevők képet kaptak a MOL-csoport 2030-as stratégiájának legfőbb pilléreiről, megoldásokat vázoltak fel az egyes üzleti szegmensekben potenciálisan felmerülő kihívásokra és előadták ötleteiket azzal kapcsolatban, hogy miként lehet vonzóvá tenni az olaj- és gázipart a fiatal tehetségek számára. Végül a tanulók egy érdekes vitában csillogtathatták meg együttműködési, tárgyalási és előadói képességeiket.

Mindegyik csapat kiválóan teljesített, a MOL felsővezetőiből álló zsűrinek azonban választania kellett, és végül holtversenyben a francia „Road to Buda” és a holland „Snelle Planga” csapatokat találták a legjobbnak. A harmadik helyen a francia „The Oil’believable” csapat végzett, a horvát „Godot” csapat pedig különdíjban részesült. Az első három helyezett csapat 25 000 euró összértékű díjakkal gazdagodott.

„A legutóbbi Freshhh vetélkedő népszerűsége megint csak azt bizonyítja, hogy a MOL tudja, hogyan kell a digitális generációt megszólítani. Örömmel látom, hogy tehetségkutató programjainknak köszönhetően a fiatalok olyan munkahelynek látják a MOL-t, ahol a munka nemcsak izgalmas, hanem kifizetődő is, és amelynél fényes karriert futhatnak be. Folyamatosan újragondoljuk és átdolgozzuk programjainkat, hogy vonzók maradjunk az újabb és újabb generációk számára, akiknek friss és innovatív energiája elengedhetetlen a MOL2030-as stratégiában lefektetett transzformáció megvalósításához” – nyilatkozta Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR igazgatója.

A program 2007-es indulása óta a MOL több mint 120 korábbi Freshhh résztvevőt vett fel. Közülük többen azóta magas szintű szakértői és vezetői pozíciókban dolgoznak.

A tavalyi győztesek junior mérnökként, az úgynevezett Mérnökakadémia Program keretében csatlakoztak a MOL-hoz, jelenleg pedig a MOL zászlóshajójának számító vegyipari beruházáson dolgoznak. Kovács Emánuel, aki szintén csapattag volt, így nyilatkozott: „Minden olyan gyorsan történt, miután megnyertük a Freshhh-t. Tavaly az egész csapatunk csatlakozott a MOL-hoz a Mérnökakadémia Program részeként, majd egyből a cég legnagyobb beruházásán kezdtünk el dolgozni. A Polyol projekt a MOL petrolkémiai terjeszkedésének egyik sarokköve, a MOL 2030-as stratégia legfőbb pillére, úgyhogy igazán izgalmas dolog, hogy testközelből részesei lehetünk a vállalat átalakulásának.”

Tudjon meg többet a Freshhh és a Growww programról.

A MOL-csoportról
A MOL-csoport egy integrált, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 25 000 fős nemzetközi és dinamikus munkaerejével több mint 30 országában van jelen és több mint 100 éves iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 75 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig több mint 2000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

Sajtókapcsolat:
MOL Magyarország Kommunikáció
@: pressoffice@mol.hu

2019-01-10 Fókuszban az üzleti szemléletű oktatás: stratégiai együttműködést kötött a BME és a MOL

  • A BME és a MOL közötti megállapodás célja az ipari igények és az egyetemi lehetőségek még hatékonyabb összehangolása, valamint a felsőoktatás és ipar közös innovációjának élénkítése.
  • Az együttműködésnek köszönhetően közös kutatási projektek indulnak, melyekhez a két fél együtt biztosítja a szükséges infrastruktúrát.
  • Az együttműködés másik célja a szakember utánpótlás biztosítása.
  • A MOL Magyarország egyik legvonzóbb munkahelye

Budapest, 2019. január 10. – Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a MOL. A megállapodás célja egyrészt közös, innovatív kutatások indítása, másrészt a MOL szakmai utánpótlásának erősítése. Az erről szóló szerződést január 10-én írta alá Dr. Józsa János a BME rektora és Hernádi Zsolt a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója az egyetem újévi fogadásán.

A BME és a MOL közötti megállapodás célja az ipari igények és az egyetemi lehetőségek még hatékonyabb összehangolása.

Az együttműködés több pillérre épül. Egyrészt közös kutatási projektek indulnak, melyekhez a két fél együtt biztosítja a szükséges infrastruktúrát. A projektek témája a MOL 2030-as stratégiájához kapcsolódik majd, így például a mintegy 4,5 milliárd dollár értékű petrolkémiai beruházásokhoz. Az együttműködésnek köszönhetően többek között finomításhoz, petrolkémiához, új üzleti területekhez és a kutatás-termeléshez kapcsolódó tudományos eredmények is várhatóak.

A megállapodás másik pillére a szakember utánpótlásról szól. Az Egyetem biztosítja, hogy oktatási anyagában és jövőbeli tananyagfejlesztéseiben még nagyobb hangsúlyt kapnak azok a területek, amelyek a modern ipari folyamatok működtetéséhez szükségesek. Ugyanakkor a MOL lehetőséget biztosít a tehetséges diákok számára, hogy ipari környezetben is alkalmazzák tudásukat. A vállalat a stratégiai céljaihoz közvetlenül köthető karok munkáját a továbbiakban is támogatja, különös tekintettel a Gépészmérnöki, valamint a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra, illetve az Egyetem azon egységeit ahol a MOL számára fontos KFI tevékenységek folynak.

Az új megállapodásnak köszönhetően a MOL az innovációban és az eredményorientált kutatás-fejlesztési feladatokban az Egyetemmel a  BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központon (BME FIEK) keresztül működik együtt, közös kutatócsoportokat is felállítva. Az együttműködés első lépéseként a két intézmény már idén januárban közös tematikus workshopokat indít.

A MOL több mint egy évtizede elkötelezett támogatója a magyar oktatásnak. A vállalat 2007-ben, 2009-ben, 2013-ban és 2017-ben írt alá stratégiai megállapodást több rangos hazai felsőoktatási intézménnyel, köztük a BME-vel is. A korábbi megállapodásoknak köszönhetően különböző programokon és képzéseken túl a MOL több mint fél milliárd forintos támogatást biztosított Magyarország 5 rangos egyetem 7 tanszékének 3 éves periódusokban. E támogatásban a BME is részesült.

„Amellett, hogy a MOL és a BME együttműködése mindkét fél számára előnyös, kiváló lehetőség a jövő szakembereinek is. Az együttműködésnek köszönhetően a BME hallgatói egy több mint 30 országban jelenlévő nemzetközi vállalat mindennapi munkájáról, működéséről gyűjthetnek tapasztalatokat. Magyarország egyik legvonzóbb munkahelyénél, modern ipari környezetben tehetik próbára tudásukat”– mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.

“A Műegyetem értékrendjében az oktatás és kutatás kiválósága mellett az innováció a harmadik alappillér. Az Egyetem alapvető fontosságúnak tartja, hogy az intézmény tudományos eredményei és értékei hatékony ipari innovációvá alakuljanak. Ezt szolgálja a jelenlegi szerződés is, amely nagyvállalati szinten teszi hasznosíthatóvá a BME eredményeit és hatékonyan járul hozzá egy élenjáró nemzetközi iparvállalat fejlesztéseihez  ” – mondta Dr. Józsa János a BME rektora.

2018-12-18 Természetjáró applikáció: letölthető Magyarország első online térképes útikalauz szolgáltatása, amely a MOL támogatásával készült

Budapest, 2018. december 17. - A Magyar Természetjáró Szövetség elindította Magyarország első online térképes útikalauz szolgáltatását, a Természetjáró túravezető alkalmazást. Az alkalmazás a MOL támogatásával készült el. A Természetjáró applikáció az Európában jól ismert, német fejlesztésű Outdooractive programja alapján készült, mely mostantól magyar nyelven, hazai útvonalakkal, információkkal és extra tartalmakkal érhető el a szabadtéri aktív időtöltést kedvelők számára.

Ha bármerre elindulunk, biztosak lehetünk benne, hogy félórán belül találkozunk egy MOL töltőállomással, ahol megtankolhatunk, megihatunk egy csésze kávét, és ahova tavaly nyár óta bevihetjük a család kutyáját is. Ez is csak pár új elem azok közül a újdonságok közül, amelyeket az elmúlt években a MOL bevezetett töltőállomásain. Magyarország egyik legnagyobb kiskereskedelmi hálózatának működtetőjeként fontos a MOL számára, hogy ne egyszerű benzinkútként gondoljanak rá az úton lévők, hanem olyan partnerként, amely kiváló szolgáltatásokkal várja az útonlévőket. A MOL e szolgáltatásaival is arra bíztatja az embereket, családokat, hogy keljenek útra, ismerjék meg még jobban Magyarországot. Ezt a célt szolgálja a Természetjáró szövetség új applikációja is, amelyet a MOL támogatásával fejlesztett le a Szövetség.

Decembertől ugyanis ingyenes alkalmazás segíti a hazai alkalmi kirándulókat és gyakorlott túrázókat a szabadidejük élvezetes eltöltésében. A Természetjáró applikáció rengeteg lehetőséget ajánl gyalogtúrázók, tájfutók, kerékpárosok, vízitúrázók és egyéb kültéri sportok kedvelői számára: az ajánlatok gyorsan és könnyen szűrhetőek  hossz, nehézség vagy a tőlünk való távolság szerint. Az applikációban számos további funkció –  köztük csúcskereső, magasságmérő, dőlésszögmérő, sebességmérő, QR-kód olvasó és iránytű – támogatja a túrák teljesítését.

A választott útvonal a térképen rögzíthető, sőt akár előre letölthető, így internet nélkül is navigálhatunk a terepen szinte bárhol a világon – az alkalmazás segítségével éppúgy megmászhatjuk a Kékest, mint a Magas-Tátra valamelyik csúcsát, vagy a Kilimandzsárót. Magyarország legnépszerűbb túramozgalmai, az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra külön menüpontban érhetőek el a hivatalos nyomvonallal, szakaszolással, az összes pecsételőhellyel, valamint számtalan útba eső látnivalóval és szállással.

A túraajánlatokat a Magyar Természetjáró Szövetség szakértői csapata szerkeszti és bővíti folyamatosan. A Természetjáró applikáció további előnye, hogy közösségi alapú szolgáltatást is nyújt, azaz a felhasználók maguk is létrehozhatnak egyéni útvonalakat, megoszthatják a túráikat, képeket tölthetnek fel, valamint értékelhetik a szálláshelyeket és a látnivalókat. Ezáltal a közösségi vélemények és az egyéni tapasztalatok is segítik a felhasználók eligazodását a helyszínek, látnivalók és túraútvonalak között.

„Azon túlmenően, hogy egy rég várt megoldást nyújtunk át a túrázóknak, külön örömmel tölt el, hogy az alkalmazás révén egy olyan, nemzetközi szinten is bejáratott platformhoz csatlakozunk, amely világszerte több millió felhasználóval büszkélkedhet. Magyarország egyedülálló tájait ezáltal nem csak a hazai, hanem a külföldi turisták is könnyebben felfedezhetik majd” – emelte ki Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

A Természetjáró applikáció motorja a német Outdooractive Nyugat-Európában széles körben elterjedt, de a világ más részein is használt fejlesztése. A magyar változat annyiban is különleges, hogy ingyenesen kínál több prémium szolgáltatást, mint amilyen például az offline terepi navigáció, valamint számos extra tartalmat külföldi testvéreihez képest: több ezer látnivaló, köztük kilátópontok, múzeumok és a kisvasutak  megtalálhatóak benne részletes ismertetővel, a választást segítő fényképekkel és hasznos megközelítési információkkal. A szálláslehetőségek szintén könnyen feltérképezhetők, és a kínálat napról napra bővül.

A felhasználók a Természetjáró Kedvezménykártya (TEKA) elfogadóhelyeit is láthatják, aki pedig még nem rendelkezik ilyen kártyával, az alkalmazáson keresztül egyszerűen igényelheti. A Természetjáró abban is segít, hogy a túrázó családok és baráti társaságok felkészültek legyenek a váratlan helyzetekre, ezért lehetőség van az applikáción belül telefonos segélyhívásra, tartalmazza az időszakos turistaút-lezárásokat, és megtalálhatóak benne például a legközelebbi MOL benzinkutak is.

 

Az alkalmazás ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re.

 

A Magyar Természetjáró Szövetségről

A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) a Nemzetközi Természetbarát Szövetség (NFI) és az Európai  Gyalogos  Turistaszövetség (EWV) magyar tagszervezete. A több mint 140 éves múltra visszatekintő szervezet 250 tagszervezettel és közel 12 ezer igazolt tagjával Magyarország legnagyobb természetjáró szövetsége. Főbb tevékenységei közé tartozik a közel 20 ezer km jelzett turistaút nyilvántartása és karbantartása, a természetvédelem, valamint a természetjárók szakértői segítségnyújtása és tájékoztatása. A Magyar Természetjáró Szövetség online útikönyve, a Termeszetjaro.hu térképekkel, túraajánlatokkal, látnivalókat listázó fényképes ismertetőkkel és beépített, felhasználóbarát túratervezővel támogatja a hazai szabadtéri aktív mozgásformát kedvelők több százezres táborát. www.mtsz.org   

A Természetjáró Applikáció funkciói:

  • Interaktív, nagyítható, az aktuális pozíciót jelző térkép az összes jelzett turistaúttal
  • Egyszerű túratervezés a térképen, a hossz, a várható időtartam és a szintprofil azonnali áttekintésével
  • Több száz ajánlott túra gyalogtúrázóknak, kerékpárosoknak és vízitúrázóknak, rengeteg praktikus adattal, a természetföldrajzi és kulturális háttérrel, az útba eső látnivalókkal, fényképekkel és a megközelítésre vonatkozó információkkal
  • Az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra teljes útvonala a hivatalos nyomvonallal, szakaszolással, a látnivalókkal, szállásokkal és pecsételőhelyekkel
  • A térkép letöltése előre, offline használhatóság
  • Navigáció a nyomvonalon, akár hangutasításokkal
  • Útvonalrögzítési lehetőség
  • A saját tartalmak szinkronizálása a számítógép és a mobil eszközök között az ingyenes regisztráción keresztül
  • Saját listák készítése a kedvenc túrákról és látnivalókról
  • Ezernyi ajánlott látnivaló országszerte, köztük épített kilátók, természetes kilátópontok, kisvasutak, várak és múzeumok, mindegyikről részletes ismertetővel, minőségi fényképekkel és megközelítési információkkal
  • Több száz, kifejezetten a turisták szempontjából érdekes szállás fotókkal, árakkal és szolgáltatásokkal
  • A túrák listázása az aktuális távolság, hossz vagy nehézség szerint
  • Időjárás-előrejelzés a választott területre vonatkozóan
  • Hasznos beépített eszközök: csúcskereső, iránytű, dőlésszögmérő, QR-kód olvasó
  • Telefonos segélyhívás közvetlenül az appból, az aktuális pozíciód kijelzésével
  • Közösségi szolgáltatások: a tartalmak értékelése, kommentelése, megosztása
  • TEKA (Természetjáró) kártya elfogadóhelyek

  

2018-12-17 Már 100 MOL töltőállomáson érhetők el az ingyenes mikrochip-leolvasók

  • 54-ről 100-ra bővíti a MOL azon töltőállomásai számát, ahol van ingyenes mikrochip-leolvasó.
  • A program májusi indulása óta 235 kutyát sikerült azonosítani a MOL töltőállomásain.
  • Szinte mindegyik azonosított kutya hazakerült a gazdájához.

Budapest, 2018. december 17. – Az ünnepek idején — elsősorban a szilveszteri tűzijátékok miatt — drasztikusan megnő az elszökött kutyák száma. Ezért a MOL újabb 46 töltőállomásán helyezett el ingyenes mikrochip-leolvasót, így segítve az elkóborolt ebek hazatalálását. Az elmúlt fél évben 235 kutyát sikerült azonosítani a MOL töltőállomásokon.

Az év vége a szilveszteri tűzijátékok és petárdázás miatt kedvenceink legnehezebb időszaka. Az erős fény- és hanghatás sokkolóan hat az állatokra, akik emiatt rémülten elkóborolnak. Becslések szerint tavaly az év utolsó napján 1000 állat hagyta el otthonát, többségük soha nem jutott haza. A legnagyobb százalékban azok a kutyák kerülnek meg, akik rendelkeznek mikrochippel.

Éppen ezért a MOL úgy döntött, hogy tovább bővíti az ingyenes mikrochip-leolvasóval rendelkező töltőállomásai számát. Az ünnepi időszakban már 100 benzinkúton lesz elérhető a szolgáltatás.

A MOL 2018 májusában kezdte meg együttműködését a Vigyél Haza Alapítvánnyal. A közös munkának köszönhetően fél év alatt 235 kutyát sikerült azonosítani a töltőállomásokon. 96 százalékuk biztonságban visszakerült gazdájához, 9 esetben azonban elévültek a chiphez tartozó adatok, így nem sikerült a kedvenceket hazajuttatni.

„Szívügyünk a felelős állattartás, ezért tettük töltőállomásainkat és székházunkat is kutyabaráttá. Sajnos jelentős igény mutatkozik a mikrochip-leolvasók iránt: fél év alatt több mint 370 kutyát vittek be azonosítani töltőállomásainkra. Ugyan sokukban nem volt chip, de örülünk, hogy így is rengetegen hazakerültek vagy gazdára találtak közreműködésünknek köszönhetően. Reméljük, a jövőben még több elveszett állaton segíthetünk” – mondta Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője.

Jótanácsok állatbarátoknak az év végi ünnepléshez:

  • Lehetőség szerint legalább este 6 és másnap reggel 6 óra között engedjék be kedvenceiket a lakásokba.
  • Semmiképp ne hagyják kedvenceiket egyedül.
  • Ha sétálni indulnak, kizárólag bilétával ellátott nyakörvvel és pórázon tegyék.

Ha mindezek ellenére a kedvencek mégis elkóborolnának a mikrochip-leolvasóval rendelkező helyszínek listája elérhető a Vigyél Haza Alapítvány kutyakereső alkalmazásában. Az alkalmazás ITT tölthető le.

MOL Magyarország
A MOL Magyarország a MOL-csoport tagja, hazánk és a régió gazdaságának meghatározó szereplője, tevékenysége az ellátási lánc összes elemére kiterjed. A vállalat és jogelődje közel 80 éve végez szénhidrogén-kutatást és -kitermelést Magyarországon. Százhalombattai finomítója évente 1,2 millió tonna benzint és 3,5 millió tonna gázolajat gyárt. Mintegy 450 MOL benzinkút üzemel az országban. A MOL Magyarország jelen van a műanyag-feldolgozó iparágban is. A tiszaújvárosi MOL Petrolkémia több mint négy évtizede állít elő versenyképes minőségű alapanyagokat és vezető helyet foglal el a régió petrolkémiai iparában. A MOL-csoporton belül a MOL Magyarország felelős a csoport romániai, szlovéniai és szerbiai működéséért is.

2018-12-10 Utasok mellett ajándékot is visznek a MOL Limo autói

Budapest, 2018. december 10. – Jótékonysági gyűjtőakciót indít a MOL Limo a József Attila Gyermekotthoni Központ számára. December 10-15-e között 6 darab, fényfüzérekkel feldíszített Limo autóba várja a MOL Limo a gyermekotthonnak szánt adományokat. A gyűjtés nemcsak a MOL Limo felhasználói számára nyitott, az ajándékokat bárki elhelyezheti a fénylimókban.

Ne csak az autó legyen közös, de a karácsony öröme is – ez a jelmondata annak a különleges jótékonysági gyűjtőakciónak, amelyet a MOL Limo indított a budapesti József Attila Gyermekotthoni Központ lakói számára.

December 10-e és 15-e között 6 darab fényfüzérekkel díszített Limo autó várja a gyermekotthonnak szánt felajánlásokat. A fénylimók a főváros 4 MOL-töltőállomásán (Kerepesi út 5-7., Mészáros út 19., Szentendrei út 100. és a Váci út 178. alatt), valamint a Szent István Bazilika és a MOL-székház mellett találhatók.

Az adományozás lehetősége nemcsak a Limo-felhasználók számára nyitott. Az autók kinyitásához és az ajándékok elhelyezéséhez nem kell mást tenni, mint a helyszínről felhívni a MOL Limo ügyfélszolgálatát a 06-1-886-4444-es telefonszámon vagy privát facebook üzenetet küldeni a MOL Limo számára. A Limo munkatársai távolról kinyitják, majd újra lezárják az autót, így az ajándékokat az átadásig a Limókban fogják őrizni.

A József Attila Gyermekotthoni Központ nagyon szívesen fogadja a felajánlásokat, néhány termék különösen boldoggá tenné a gyermekeket. Ilyenek például az új és használt társasjátékok, sporteszközök, könyvek és színezők, de iskolaszereknek, konyhai eszközöknek és édességnek is nagyon örülnének az intézmény lakói.

A felajánlásokat a MOL Limo csapat még karácsony előtt, december 17-én személyesen juttatja el a gyermekek számára.

„Óriási népszerűségnek örvend a szolgáltatásunk, közel 40 ezer főt számlál a MOL Limo-közösség. Szerettük volna megszólítani felhasználóikat, hogy az autók mellett a karácsony örömét is osszák meg másokkal. Az adományozás lehetősége nemcsak nekik, hanem bárki számára nyitott. Éppen ezért arra bátorítunk mindenkit, hogy használja a fénylimókat, hiszen egy-egy apró felajánlás is boldogabbá teheti az árva gyermekek karácsonyát” – nyilatkozta Sáreczky Richárd, a MOL Limo ügyvezető igazgatója.

×
Your browser is out of date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×